A vasárnapi nap folyamán az alcsútdobozi arborétumot látogattuk meg, ami, mint mindig, most is gyönyörű volt. A hóvirágok erdeje, a csobogó kis patak, a csivitelő madarak mind-mind kiszakítottak minket a város mindennapos zajából, nyüzsgéséből.
Hogy aztán egy pillanat alatt elfeledjük ezeket...
Az arborétum főbejáratától pár száz méterre, vadregényes környezetben, tóval, lovardával található egy kisebb "hotel" és a hozzá tartozó "étterem". Pár éve kedvesemmel, kettesben már jártunk erre, be is ültünk (volna), majd hosszú perceknek kellett eltelnie, hogy megtudjuk, aznap nincs szakács, aki el tudná készíteni a rendelt ételeket.
Vasárnap az arborétumi séta után, gondoltuk meglátogatjuk az éttermet, és ott ebédelünk.
Nem kellett volna...
Az étterembe belépve látszott, hogy sokan vannak. Mármint a személyzet teljesítőképességéhez mérten. Ha jól számoltam, 12 asztal volt a belső részben, ahol 3-4 "felszolgáló" dolgozott. Ezt a pályát illene 2 embernek megennie... Ha nagyon szerencsétlenek (bocsánatot kívánok), akkor háromnak.
Betérve a szervizasztal mellett megálltam. Nem vagyok egy nehezen észrevehető látvány; közel kettő méter magas vagyok, és egy piros kabát volt rajtam, tehát még a konyhában dolgozók is láthatták, hogy ott áll valaki, aki szeretne valamit. Ennek ellenére jó 5 (azaz öt) percig álltam ott úgy, hogy kb. 15-20 alkalommal mentek el mellettem az ott dolgozók anélkül, hogy egyszer is rám néztek volna, megkérdezték volna, hogy ki vagyok, mit szeretnék. Pedig isten látja tettemet, nem fordultam el, próbáltam szemkontaktust teremteni, de nem ment. Ezek után elálltam egy hölgy felszolgáló útját, és érdeklődtem, kaphatunk-e asztalt? Közölte, hogy bent nem, de esetleg kint a tó melletti teraszon helyet foglalhatunk. Nyugtáztam, Ő pedig megígérte, hogy mindjárt érkezik a kollégája, és hoz étlapot.
Kiérve a tó mellé láttuk, hogy rajtunk kívül egy háromfős társaság beszélget, akik láthatóan egyre feszültebben vártak valamire. Leülésünk után, 10 perccel megérkezett egy brutálisan koszos, régen fekete, a napokban már világosszürke árnyalatú, foltos ruhában dolgozó pincér (igen, Ő pincér, nem tudom megtisztelni a felszolgáló jelzővel), aki rágózott. Emberünk a szomszédos asztaltársasághoz érkezett italokkal, amiket szótlanul lerakott, majd mikor távozni kívánt, szóltak neki, hogy egy kávét lefelejtett a rendelésről. Szótlanul bólintott, majd elment. Feleségemmel együtt kétszer szóltunk utána, mint aki meg sem hallotta, távozott. Pár perc múlva még kétszer jött vissza az említett társasághoz, se ránk, sem pedig egy újonnan érkezett, 4 fős társaságra nem nézett, többszöri szólításunkra sem reagált. Vártunk még egy "keveset", mindösszesen 20 percet. Igen, húsz percet. Ekkor bementem és a korábban említett 5 perces intermezzo ismét lejátszódott. Több vendéggel már összekacsintottam, hogy mennyire leszarnak mindent a dolgozók. Szem-, és fültanúja voltam két kellemetlen szituációnak is, melyeknél a vendég követelte a sok-sok perce megrendelt ételét, vagy, hogy éppen vegyék már fel a rendelésüket, mert 20-25 perce ülnek bent, és még semmit nem kaptak. A söntés bejáratában elálltam a korábban említett hölgy útját, aki úgy nézett rám, hogy összeszorult a gyomrom. Érdeklődtem, hogy van-e lehetőségünk végre, rendelést leadni. Egy értelmezhetetlen kérdést tett fel a söntésben valakinek, majd rám nézett és közömbösen ezt mondta: "Nem volt maguknál senki..." Nem kérdés volt. Ha választanom kellene a "Legyen Ön is milliomosban", akkor a kijelentő mondatot jelölném meg, de valószínű, akkor sem nyernék... Majd megrántotta a vállát, és otthagyott. Kedvesemet és kislányomat felnyalábolva, illetve a másik négyfős társaságot értesítve a történtekről, elindultunk máshova. Ők is.
Értem én, hogy falu, de van egy szint, ami alá nem kellene süllyedni. Pláne akkor, ha ez a hely annak a híres, elismert, hungarikumnak számító Puskás Ferencnek a nevét viseli, akiét a szomszédos településen lévő labdarúgó akadémia is. Felcsúton nagyszabású stadionépítés zajlik, ami mellett biztos, hogy előbb-utóbb több étterem-, és szálláshely fog meghonosodni. Akkor pedig arborétum közelsége ide vagy oda, ezzel a mentalitással, hozzáállással le lehet majd húzni a rolót.
Úgy, ahogy Öcsi bácsi legendás csapattársa, a Fekete Párduc tette anno.
