A mondás szerint az ember mindig jobbra számít.

A vendéglátásban, turisztikában ez hatványozottan igaz.

Minden nap arra gondolunk, hogy a tegnapinál, tegnap előttinél rosszabb nem lehet, annál hülyébb (vendég) nem jöhet már. Dehogynem...

A "hülyékből túlkínálat van" kategória egyik díjazottja lehetne.

Minden nap délben nyitunk, akkortól van kiszállítás is.
Mint üzletvezető, hétvégén reggel 9-re jövök nyitni, takarítókat, szakácsokat beengedni. A következő telefonbeszélgetés is egy szombati reggelen zajlott le egy vendég és köztem.

08:45 - még kabátban, éppen csak bejöttem. Telefon csörög, felveszem:

- XY étterem, jó reggelt!

- Rendelni szeretnék! - (Köszönés semmi...)

- Jó reggelt uram! Sajnos jelenleg csak rögzíteni tudom a kérését, nyitás-, és kiszállítás déltől van.

- Öööö, aha... Akkor maga miért van ott, ha nincsenek nyitva?

- (...Édes istenem, miért?!? Miért én? Miért ilyen kora reggel? Már ilyen kora reggel?) Éppen a nyitási munkákat végezzük uram. Előkészítés, takarítás stb.

- (Vendég kicsit fenyegetőbben) Tehát ott vannak és tudnak nekem ételt készíteni!

- Igen uram, itt vagyunk egy páran, de a szakács kollégák csak egy óra múlva érkeznek.

Ezután kb. 5 perces diskurzus arról, hogy miért kell egy étterembe több órával a hivatalos nyitás előtt érkezni. (Takarítás, előkészítés, eligazítás stb.) Majd megegyezünk abban, hogy nem adja le a rendelését, inkább később visszahív minket. Biztos ami biztos alapon még egyszer rákérdez, hogy tudok-e ételt küldeni.

Hitetlenkedve, fejet csóválva indulok az iroda irányába.

A húszméteres út felénél sem járok, amikor csörög a telefon.

Megfordulok, elindulok az irányába, majd felveszem.

Ugyanaz a hang.

- (Köszönés megint semmi...) Azért hívtam vissza magát, mert ha kiszállítani nem tudnak most, akkor bemennék érte és elhoznám!

- @*#Đ>;* - gondoltam magamban... :) Igen tisztelt úr figyelmét felhívtam egy perccel korábbi beszélgetésünkre, miszerint még kabátban állok az étteremben, a takarító személyzeten-, és rajtam kívül még senki nincs bent, ergo hiába jönne be, akkor sem tudok neki ételt adni.

- (A következő kérdésével bevitte a kegyelemdöfést...) És ha MOST(!) beülök az étterembe?

Itt feladtam. Illedelmesen elköszöntem és leraktam.

Pár percig csörgött még a telefon, de már nem vettem fel.

Tizenegy órakor megjöttek a felszolgálók, pultosok, kasszás.

Elmeséltem a sztorit. Dőltünk a röhögéstől, együtt sírtunk, együtt szörnyülködtünk.

Délben megcsörrent a telefon az ismerős hanggal:

- Rendelni szeretnék!

Átadtam másnak...